2013. január 27., vasárnap

BUÉK-Üdv. 2013

Boldog új évet Nektek! Nem kapkodtam el az idei első bejegyzést, ne haragudjatok érte!  
Hihetetlen, hogy 2013 van. Barátkozom a számmal. Elsőre ellenszenvesnek tűnt, páratlan és hármasra végződik..., de aztán úgy döntöttem szép évem, évünk lesz és megpróbálom mindazt megvalósítani idén, amit az elmúlt években nem sikerült.

Szép volt az ünnep, a karácsonyfa áll még a nappaliban, kint havas a táj, minden adott a békéhez, nyugalomhoz. Az ünnepek után megcsináltuk végre a november óta tervezett hógömbünket, abszolút aktuális az időpont, most esett az első használható hómennyiség ezen a télen.
Bármennyire is szeretem a karácsonyt és a téli időt, már bennem van a tavasz, örömmel fedeztem fel, hogy az első hóvirágok is tudják ezt és kibújtak a kertemben.
Nagy várakozással tekintek az év elé, lesz télikertünk, jövőre már onnét nézem a havazást egy bögre capuccinóval a kezemben. A lányok már tervezik a nyári táborukat, ahol remélhetőleg ismét sok barátjuk érkezik. Várom a tulipánjaimat is, amit ősszel ültettünk el és az amszterdami virágpiacra emlékeztetnek majd. Lassan meg kell tervezni az idei nyarat, az éves kirándulásokat, a kerti partykat, a baráttábort, azt hogy melyik bútort újítsuk fel elsőként a kis házunkhoz, menjünk-e csajos hétvégére a barátnőimmel és hová....Megrázom a hógömböm megálomodom mindezt!

Picurkám hógömbje
Az adventi koszorú négy gyertyája csodásan eggyéolvadt.
Olyan szépek így együtt, hogy kicsit tavasziasabbra áthangolva
továbbra is az asztalunk dísze.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése